Amire nem jut idő reggel iskolába menet, mert mindenkinek csak egy pár perce van.
Amit szívesen megosztanánk egymással, de nincs rá hely és idő.
Tegnap este találkoztunk először.
Dőlt belőlünk a szó.
És ahogy sejtettem, végigsöpörtek a kis szobán az érzések.
Csemetéjüket féltő, óvó anyukákkal beszélgettem, akik bizonytalanok, tanácstalanok.
Az alsóban eltöltött biztonságos 4 év után belecsöppentek az önállóság, a kemény teljesítmények és megfelelés világába.
Nem értik, hogy tanulási problémákkal küzdő gyermekük miért nem kap elegendő segítséget.
Nem értik, hogy a sokat tanuló gyermek miért kap rossz jegyet és miért nem motivált.
Ahogy telnek az órák, egyre jobban megnyugszunk. kicsit elsimulnak a dolgok.
Megnyugszunk, mert abban egyetértünk, hogy mi ismerjük a legjobban csemeténket, képességeivel és értékeivel együtt, és ez a legfontosabb.
Megnyugszunk, mert abban egyetértünk, hogy nem a jegy a fontos, hiszen sokszor nem a valóságot tükrözi.
Megnyugszunk, mert abban egyetértünk, hogy ha csemeténk letörve és megbántva ér haza a suliból, mi mindig ott vagyunk és mellette állunk.
Bizony, el kell néha engedni dolgokat, bár ebben az életkorban, korai kamaszkorban ez nem könnyű feladat.
Értjük mi, felnőtt fejjel, mit is akarhat a tanár, de csemeténk nem érti.
Értjük mi, felnőtt fejjel, hogy mindez a gyerekek érdekében történik, de a "különleges" módszereket ők nem tudják értékelni.
Ha most te is beléphetnél a Szülőkuckóba, kedves olvasóm, mi lenne, amit rögtön megkérdeznél?
Mi lenne, ami régóta motoszkál benned, és megosztanád a többiekkel?
Mi lenne az, ami most is bánt és keresed rá a választ?
Bárhol is vagy, alakítsátok meg a saját szülőkuckótokat, mert kell ez nekünk, csemetéink és a magunk érdekében. és élvezzétek az értékes pillanatokat!
Élményekben gazdag őszi szünetet mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése