Akinek van, vagy volt negyedikes csemetéje, tudja, újabb fordulóponthoz érkeztünk.
Itt a tavasz, lassan búcsút veszünk imádott tanító néninktől, magunk mögött hagyva 4 évet, ami bár közhelyesnek tűnik, de meghatározó lesz további életünkben.
Mi rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, mert olyan érzelmi alapokat kaptunk, amelyek vélhetőleg átsegítik gyermekeinket a felső tagozat minden szörnyűségén.
De az tény, hogy az eddigi házi feladatok a sokszorosára nőnek, a "tudom, elolvastam" innentől kevés lesz, és csak reménykedhetünk abban, hogy felsős osztályfőnökünkhöz és tanárainkhoz is mindig bizalommal fordulhatunk, és tudnak ránk időt szakítani rengeteg teendőjük közepette.
Ha eddig nem tettük, most talán még erősebben kell fogjuk csemeténk kezét, mintha újra elsős lenne, nap mint nap mellé kell ülni, időt kell rá szakítani.
Lehet, hogy továbbra sem lesz gondja a tanulással, tartja a szintjét, de halomnyi változás, érzés keríti majd hatalmába, amivel meg kell birkóznia.
Legyen ez napi rutin, megéri.
Lehet, hogy kissé kioktató, "én mindent tudok" kisugárzása van soraimnak, de 19 éves fiam, 16 éves lányom, és persze a "szóban forgó 10 éves Réka mellett sokat tanultam.
Tudom, hogy az érdemjegy nem mindig fontos, ha a tudás bennük van, tudom, hogy mindig jól teljesíteni képtelenség, de ha a lelkük rendben van, nem érheti baj őket.
Következő bejegyzésemben közzéteszek egy "képességtotót", ha van kedvetek, próbáljátok ki csemetéitekkel!
Mert hát maradjunk a realitások talajén, teljesíteni kell mindig, minden körülmények között, és ehhez elengedhetetlen szükség van megerősített tanulási képességeinkre!
Ne feledd ma is megérinteni csemetéd lelkét!
