2017. január 24., kedd

Élmény vagy pedagógia? Vagy a kettő együtt?

Nem voltunk sokan, de annál nagyobb élményben volt részünk az elmúlt pénteken.
Megismerkedtünk Balatoni József történelemtanárral, az ország Jocó bácsijával.
Mi szülők szájtátva hallgattuk sztorijait, elképzeléseit, hozzáállását a tanításhoz, gyerekekhez, iskolához.
Zseniális figura.
A maga egyszerűségében, szerethetőségében.
Miközben mesélt, azon gondolkodtam, biztos nem lehetnek fegyelmezési problémái, hiszen a csemeték élvezik az óra minden percét.
Persze szabályok vannak, mondta, viták is bőven, de ez így van jól, ez visz előbbre gyereket, pedagógust egyaránt.
Nagyon szimpatikus volt az a gondolat, hogy mindig tud tanulni ő is a gyerekektől, hogy tud bocsánatot kérni, ha hibázik, és hogy a tisztelet nem jár alanyi jogon, azt ki kell érdemelni.


Mi csak bólogattunk hevesen, néha meg is könnyeztük történeteit, s mindannyiunk nevében mondhatom, titkon abban reménykedünk, a mi csemetéinknek is legyen legalább egy "Jocóbája".
S most engedd meg, Kedves Olvasóm, hogy idézve az ő szavait, megosszak még veled néhány értékes és vicces szösszenetet.

  • "Sokszor mindent bevetek annak érdekében, hogy izgalmas, érdekes legyen az óra és a lehető legkönnyebben elsajátítsák az előírt tudásanyagot. Ha kell, akkor az asztalokon lépkedve magyarázom, hogyan is képzelték el a lapos Földet régen. Máskor a tanári asztal mögé bújva dobálom őket, ösztönözve őket arra, hogy a padjaikból lövészárkot építsenek, és utána elemezni tudjuk, mik is az előnyei, hátrányai ennek. ...Ők segítenek nekem abban, hogy a játékos formában több legyet üssek egy csapásra: lexikális tudás mellett az életben elengedhetetlen kompetenciákat fejlesszem, és emellett még közösséget is építsek."
  • " A humor egy központi eleme az életemnek, ezáltal az óráimnak is. Fontos, hogy a tananyagok jobb elsajátítása érdekében egy kicsit viccelődjünk, elejtsünk egy-egy vicces sztorit, megjegyzést vagy egy olyan történelmi infót, ami nem szerepel a tankönyvben, mégis fontos lehet. Szerintem humor nélkül az ember elszürkül."
  • "Sokakban felmerülhet a kérdés, hogyan is fordulhat elő egy tanórán, hogy a diák beszól a tanárnak. Hisz nekik padra tett kézzel, vigyázzban kell ülniük. Hát, pont ez nincs. Azt fontosnak tartom, hogy az órákon mindig olyan légkör legyen, amiben a gyerek és a pedagógus jól érzi magát. Nincs feszengés, feszélyezett viselkedés, kényszer. Azokkal a módszerekkel, eszközökkel, amiket használok, ezt viszonylag könnyen el lehet érni. Az óráimon akkor működnek a dolgok, ha zaj van beszélgetés. Hisz akkor dolgoznak igazán. Az élménypedagógiának, kooperatív pedagógiának pont az a lényege, hogy folytonos munkára vannak fogva."

S íme néhány vicces szösszenet:

"- XY miért nem jött?
 - Beteg.
 - Annyira beteg, mint én?
 - Miért a Tanár úr beteg?
 - Nem!
 - De! Csak Jocó bának olyan betegsége van, amit sosem lehet gyógyítani!"


"- Nem hiszem el, miért nem tudsz már lakatot tenni a szádra?
 - Mert nincs nálam lakat.
 - Végül is igazad van, miért kérdezek hülyeségeket?"


" - Jocó bácsi, neked van feleséged?
 - Még nincs!
 - Szerintem előbb le kell élni az életet, és csak utána érdemes nősülni!"

És az elengedhetetlen aranyköpések, melyekből sosem elég:
  • "Róma alapítói: Rombusz és Rémbusz."
  • "Ókori görög isten: Hermafrodité."
  • "Széchenyi István egyik legfontosabb gyakorlati tevékenysége, hogy kiegyenesítette a Dunakanyart."
  • "A passzív ellenállás más néven dühös pihenés."
  • "A magyarok a honfoglalás után azért indultak el kalandozni, mert a feleségeik otthon már túl nyugodtak voltak..."

Ő hát Jocó bácsi, akit az őt ismerők szerint klónozni kellene.
Jobban megismerhetitek, ha elolvassátok könyvét, mely a mai bejegyzésemben nekem is forrásként szolgált.




Élményekkel teli szép napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése