Attól függ, honnan nézzük...

Három kis ötödikessel töltöttem a délután egy részét a helyi Közösségi ház kis klubszobájában.
Szeretem ezt a helyet, jól érzem itt magam a gyerekekkel.
Semmiképpen nem emlékeztet a hagyományos iskolai környezetre, szőnyegen ülünk, ha jól esik, elnyújtózunk, ha jól esik, csemegézünk, iszogatunk, nevetgélünk.
Ha valaki szólni szeretne, hát megállunk, ha elfáradtunk, hát játszunk.
Tanulás módszertani praktikákat mutatok nekik, összegyűjtjük, kipróbáljuk őket, aztán otthon mindenki azt használja, amelyik neki kedvére való.
Mai kis csapatunkból csak hárman jöttek el, a többiket elkapta a hideg csípős tél szele.
Ők örültek, ma kevesen vagyunk, többet játszunk, talán még kockulunk is.
Én örültem, jobban tudok egyenként foglalkozni velük, több minden beleférhet az időnkbe.
Ők egyre jobban felszabadultak.
Én azt láttam, egyre jobban szétesnek.
Talán egy kicsit mérges is lettem. Próbáltam beszélgetni velük arról, miattuk van ez az egész, nekik szeretnék segíteni, de hiába, ők csak estek-estek-estek, egyre jobban szét.
Játékos feladványokat állítottam össze a közelgő töri témazáróra.
Háromra még csak-csak vevők voltak, de mikor az ókori olimpiai sportágak közt nyilván tartott pankrációt azonnali hatállyal bemutatták a fiúk a szőnyegen (amit egyébként az egy szem leányzó fejtett meg), kész voltam.

Aztán ahogy néztem őket, rájöttem, nem vagyok normális.
Délután negyed négy van, suli után még nem tudtak hazamenni, fáradtak, éhesek, lazulni szeretnének.
Tudják ők, hogy jó ez nekik, hiszen mindenki ezt mondja, és érzik is, de testük-lelkük nem ezt kívánja.
Nagyon óvatosan kell bánni ezzel a korosztállyal.
Nagyon kevés új dolgot szabad nekik megmutatni egy nap, csak ugyanennyit számon kérni, és ami a legfontosabb, közben beszélgetni, játszani, beszélgetni, játszani.
Aztán épp emiatt rádöbbentem, mégiscsak jó volt ez a délután, hiszen egy-egy dologban mindhárom csemete remekelt.
Katinka nagyon ügyes volt a betűkeresőben, Nimród kente-vágta az anagrammákat, Marci a matek feladatban brillírozott.
És ennyi pont elég.
Ha délelőtt a suliban naponta "CSAK" ennyi sikerélmény érné őket, már megérte bemenni.
Hát így történt, hogy a szétesett délutánunk értékes pillanatokat hozott, és együtt várjuk a csemetékkel a következő heti találkozást.

Apró sikerekben gazdag szép napot mindenkinek!