2016. szeptember 30., péntek

Innentől tuti minden másképp lesz


"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt."



Szeptember végén járunk, ahogy az ismerős verssorokból is felcsendül fülünkben.
Nagyobb leányom mindig besokall attól a kérdéstől,
 "Mire gondolhatott a költő?" 
Azt nem tudhatjuk, ő mire gondolt, csak azt tudhatjuk, nekünk mi a véleményünk, érzésünk, meglátásunk egy verssel kapcsolatban.

Irodalmi ismereteinkre támaszkodva tudjuk, Petőfi sem az iskolával kapcsolatos gondolatait szőtte bele ebbe a versbe, mi mégis értelmezhetjük másképp.
Még tombolnak bennünk a nyári élmények, még szívesen ránézünk újra és újra az emlékezetes pillanatokat magukba záró fotókra, de már azt is érezzük, reggelente bizony hideg van, este egyre hamarabb sötétedik, és végérvényesen elkezdődött a suliban a munka!

Egy másik, újfajta lelkesedés (ami azért minden szeptemberben magával ragad bennünket), új célok, új tervek, új feladatok.
Lázasan tervezünk, osztjuk be a magunk és csemeténk idejét, megbeszéljük, mikor mit kell megtenni,elérni, kipipálni.



Egy dolgot nem teszünk  meg!
Nem készítünk új "haditervet"!
Nem változtatunk berögzült rossz szokásainkon, nem tervezzük másképp hétköznapjainkat, hogy mindenkinek jobb legyen, nem változtatunk csemeténkkel szembeni viselkedésünkön, és elvárásainkon!

Közben azt várjuk, minden másképp lesz majd!
Mi, szülők majd kevésbé leszünk feszültek és idegesek, csemeténk pedig könnyebben veszi majd az akadályokat, hiszen sokkal nagyobb és okosabb lett már!
De a tavalyi tanévhez képest nem változtatunk semmin.
Gondoljuk, majd csak elboldogul gyermekünk a tengernyi feladattal, és nekünk is több időnk jut majd rá.

Van egy rossz hírem!
Maguktól sosem oldódnak meg a dolgok!

NE terheld túl csemetédet ezernyi különórával, ha már tavaly sem bírta!
NE nyaggasd őt mindennap, hogy tanuljon, mikor már tavaly sem tudta, hogyan csinálja!
NE te legyél az első, aki leszúrod, mert az már tavaly is érzékenyen érintette!
NE csinálj mindent ugyanúgy, ahogy tavaly, mert semmi sem fog változni!

Próbáljatok ki új dolgokat!
Keressetek lehetőséget, hogy minél több időt tudjatok együtt lenni, nagyokat beszélgetni, mókázni!
Keressetek új lehetőséget arra, csemetédnek hogyan menne gyorsabban könnyeben a tanulás!



Ötödik osztályba lépve évek óta szembesülnek gyerekek és szüleik azzal innentől minden másképp lesz.
Kiváló alakalom arra, hogy sajátos tanulási technikákat, trükköket sajátítsanak el, megtanuljanak tanulni.
Én úgy gondolom, mindezt rengeteg játékkal fűszerezve, igen, még ebben az életkorban is, sőt a gimiben is, felnőttkorunkban is.
Száraz, unalmas információkupac helyett érdekes feladványokkal, vicces történetekkel, csavaros rejtvényekkel színesítve.

Képességszövő munkámnak egyik színes pillére a tanulásmódszertan.
ugyanannyi élvezettel és lelkesedéssel tölt el engem is, mint a gyerekeket.
 Együtt agyalunk a feladványokon, együtt nevetünk a mókás helyzeteken, együtt hozzuk ki a másikból a legtöbbet.

Ma két dolgot hoztam nektek.
Egy módszertani okosságot és természetesen egy jópofa játékot.


  • Rengeteg dolog van, amit kipróbálhatunk a tanulás során. Hogy melyik lesz majd a nyerő taktika, melyik segít tényleg, melyik lesz az "én" módszerem, rajtatok áll.
Ötödikes gyerekek szívesen használják a következő módszert, az újdonság miatt elsősorban a történelem leckénél.

Hogyan tanul meg az aktuális tananyagot 8 lépésben?

  1. Nézd meg a címet!
  2. Ha van a cím alatt "felvezető", olvasd el! 
  3. Nézd meg az alfejezetek címét! (itt már látod, miről is lesz szó)
  4. Lapozz a lecke végére és olvasd el az összegző kérdéseket! (befészkelik magukat az agyadba)
  5. Kezdd el egyenként feldolgozni az alfejezeteket! Olvasd el őket!
  6. Keresd meg a legfontosabb mondatot és a kulcsszavakat! Ha találsz idegen szót, azonnal nézz utána! Nézd meg a képeket is!
  7. Válaszolj az anyag végén a kérdésekre!
  8. Mondd fel az egészet! Rögzítsd a telódra! Nagyon hasznos és vicces is, visszahallgatni a saját előadásodat és felfedezni az esetleges hibákat!
  • És íme a játék, ami persze segíti az eredményes és élvezetes tanulást!
1 perces beszédrögtönzés

Az iskolában alig van alkalom arra, hogy folyamatosan, legalább egy percig önállóan beszélj valamilyen témáról. Leggyakrabban feleléskor várják el tanáraid az összefüggő, értelmes beszédet, akkor azonban nagyon feleletszagú, visszamondás jellegű, úgynevezett papagáj-beszédek szoktak születni, amelyek az önálló véleményalkotásra nem adnak lehetőséget. Ez a játék jó alkalom a gyakorlásra, és megvan az az előnye, hogy nem kapsz jegyet kezdetben csodálkozni fogsz, milyen hosszú 1 perc, de lehet, hogy kevésnek fogod érezni, annai mondandód van. Ezek közt a témák közt remélem találsz olyat, amiről szívesen beszélsz.
Válassz egyet és indulhat az 1 perc!

Süteménysütés
Hogyan tanulok?
Bemutatom a kutyámat
Kedvenc együttesem
A sportolás előnyei és hátrányai
A rajzolás (tánc, zenélés, kézművesség, bármi más) öröme
Lakóhelyem
Egy emlékezetes kirándulás
Ajándékkészítés, meglepetések
Vihar
Egy nyári este
Miért szeretek olvasni?
Vízparti séta
Falusi séta
Egy nagyvárosi utca
A tévé az életemben

Új megoldásokkal teli szép napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése