2016. június 22., szerda

Hajrá magyarok!


Másként terveztem a mai napot.
Minden ott kezdődött, hogy reggel fél kilenckor már éreztem, kifog rajtam a mai meleg.
Elkísértem ugyan nagylányomat a reggeli futásra, de én használhatatlan voltam.
Elvonultam aktuális olvasmányommal az árnyékba és megvártam őt.
Viszont ezer gondolatot indított el bennem a könyv, amihez az ötletet a szerző szolgáltatta:

  • Mi lenne, ha a suliban a jellem alakulását is osztályoznák, nemcsak a tárgyi tudást?
  • Ha legalább ugyanannyi energiát fordítanának az önuralom fejlesztésére, mint a szövegértésre vagy a matekra?
  • Ha csemetéink már a suliban tudnák, mitől lehet egy ember sikeres, milyen jellembeli tulajdonságok csiszolására van ehhez szükség, és ők ennek a részesei lehetnek?
Szóval hazaértünk.

Nem jutottunk be kedvenc mosodámba, mert csúcsforgalom volt, így a napi mosás is elmaradt.
lementünk ugyan bevásárolni, de a kaja elkészítéséséhez már nem maradt energiánk.
Eszünk ebédre gyümit, majd vacsira főzünk valamit.
Azért játszunk egyet, nem?

Ma a Mankala nyert, több csatát letoltunk. Még mindig zseniális.

  • MANKALA

      Fajátékokat áruló vagy logikai játékokra specializálódott boltokban hozzáférhető, remek kis játék. Üveggolyókat pakolunk gödörből gödörbe. Többféle játékvariációból válogathatunk, mindegyikben szükségünk lesz a logikánkra.





Aztán, mint akit leütöttek, elszállt belőlünk az erő, két órát szundítottunk.
Így odalett a mára tervezett kimozdulás, de hát ez a remek a nyári szünetben, majd megejtjük holnap.

És jött az esti meccs!!!
Most este háromnegyed kilencet mutat az óra, de az utcáról behallatszik az ünneplő tömeg.
Odatették magukat a fiúk.
Én ugyan nem vagyok egy focirajongó, de a mai Dzsudzsák-Ronaldo összecsapást előre láttam.
Jó hallani, ahogy kintről gyermeki hangok is beszűrődnek, látják ők is, a szorgalom, a kitartás meghozza gyümölcsét. Persze kell valaki, aki ezt az egészet terelgeti, irányítja, munka közben formálja a jellemet is.
Vissza is kanyarodtunk a könyvemhez, amit nemcsak pedagógusoknak, de szülőknek is remek olvasmány. 

"Paul Tough újságíró, és egyben aggódó apa, összegyűjtötte a tapasztalatokat és eredményeket, hogy együtt gondolkozhassunk arról, hogyan változtathatunk a gyereknevelés rossz beidegződésein.
Rendkívül izgalmas, hiteles olvasmány minden szülőnek nevelőnek, tanárnak és politikusnak, aki felelősséget vállal gyerekeink jövőjéért."
Ez a könyv hátán az ajánló, magáról a könyvről itt tudhattok meg többet:


Tikkadásmentes, olvasmányélményekkel teli szép estét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése