Azt kell mondjam, már meg sem lepett, mikor elmesélte, a tanáriban mindenki a 6.d-ről pusmog, most éppen ők érdemelték ki az "évfolyam legrosszabb osztálya" címet.
Állunk értetlenül, ő is, én is.
Mi történhetett?
Hová lettek azok a gyerekek, akiket egy évvel ezelőtt még agyon dicsértek, akik még egy évvel ezelőtt szorgalmas, kitartó, kötelességtudó gyerekek voltak?
Hová lettek azok a gyerekek, akik négy évig a legodaadóbb, leggondoskodóbb és leghozzáértőbb tanítónénivel lehettek, és azt kell mondjam, olyan erős alapokkal rugaszkodhattak neki a felső tagozatnak, ami nem mindenkinek adatik meg?
És most ez a tanítónéni és persze mi szülők is elbizonytalanodunk.
Nem kellett volna valamit másképpen?
Ha már ennyien mondják, tényleg gond van?
NEM, NEM HISZEM!
Nem szabad, hogy azok az értékek, amiket egy ilyen pedagógus közvetít, megkérdőjeleződjenek.
Nem szabad, hogy mi szülők megtántorodjunk, és mindenért csemeténket okoljuk.
Igen, nem egyszerű a mai tizenévesekkel. Hamarabb kamaszodnak, hamarabb nyílik ki előttük a világ.
De ők is csak ugyanazt igénylik, mint hosszú ideje minden kamasz.
A törődést, a sok-sok beszélgetést, az odafigyelést.
A véleményük meghallgatását, ami nem baj, ha más.
Az egyenes tiszta beszédet, a megértést.
Persze kapják meg a magukét, ha megérdemlik, de mennyivel többet ér a rendszeres beszélgetés mint a 152.bejegyzés az osztálytükörbe.
Nem tisztem, hogy bárki fölött ítélkezzek, de ha azt hangoztatjuk, hogy tanár-szülő együtt a gyermekért, legyen is így.
Ne akadjunk ki azon, hogy az osztályban van 3-4 fiú, aki mindig elindítja a balhét. Eddig is voltak, ezután is lesznek ilyen fiúk minden osztályban.
De nem elvetemült gyermekekről beszélünk, nekik is vannak értékeik, nem gondolnám, hogy csak a "rossz" árad belőlük.
Az pedig, hogy az egész osztály miattuk "szív", lássuk be, elég régimódi.
Nincs még késő, működhet a dolog.
De ahhoz mindenkinek magába kell nézni, gyermeknek, tanárnak, szülőnek egyaránt, és kihozni magunkból (minden szinten) a lehető legtöbbet.
Biztatni egymást, szülőket, biztatni tanárainkat, kikkel napi kapcsolatban vagyunk, legyünk toleránsak, ismerjük meg a másik fél igazát is, tanuljuk meg elfogadni azt, de járjuk a saját utunkat.
Néha persze a konfliktus felvállalása a helyzet megoldásának egyetlen helyes rendezése, merjük felvállalni!
Ha mégis úgy ítéljük meg, mi már nem tudjuk megoldani a helyzetet, forduljunk bátran szakemberhez!
A helyzetre mindenképp igaznak vélem Neumann János szavait:
" Az egyetlen szilárd tény, hogy a nehézségek a hasznos és építő, de ugyanakkor veszedelmes fejlődésnek tulajdoníthatók. (...) Csak a szükséges emberi tulajdonságokat határozhatjuk meg: türelem, rugalmasság, intelligencia."
Beszélgetős szép napot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése